Versenyképes fejlesztések

Egyre élesebb versengés folyik az európai tehergépjármű-gyártók között a termékeik üzemanyag-fogyasztását illetően, ezért egyre sűrűbben rukkolnak ki a hatékonyságot fokozó újításokkal. Ennek jegyében tavaly tavasszal a Volvo Trucks bemutatta az I-Save csomagot, amelynek műszaki megoldásai hét százalékkal csökkentették az FH típus étvágyát. Erre még másfél év sem telt el, és máris megjelent az új I-Save, további három százalékpontnyit lefaragva a gázolajfogyasztásból.

Közzétéve:

Igazából annyira újnak számít még a piacon maga az első I-Save csomag is, hogy érdemes először gyorsan áttekinteni ennek a főbb elemeit. Alapja a továbbfejlesztett és turbocompounddal, vagyis a turbófeltöltőből távozó kipufogógáz maradék energiáját egy második turbinán és az ehhez kapcsolódó fogaskerékhajtáson keresztül hasznosító rendszerrel ellátott, soros, hathengeres, 13 literes motor. A turbocompoundos erőforrás 460, illetve 500 lóerős kivitelben áll rendelkezésre. Ehhez társul a GPS-adatok alapján a domborzathoz előrelátón alkalmazkodó hajtásláncvezérlés, vagyis az I-See új generációja, amely az eddigi öntanuló helyett felhő alapú elektronikus térképpel működik. Továbbá finomították az I-Shift automatizált sebességváltó vezérlőszoftverét és a gázpedál kalibrációját, valamint kibővítették a palettát egy csökkentett belső ellenállású és minden eddiginél hosszabb áttételt is kínáló hátsó hajtott tengellyel. Mindezek mellett újdonságként jelent meg az I-Save csomag részeként az üresjárati automatikus motorleállítás, a kis gördülési ellenállású abroncsok, az optimalizált légterelők és a kormányrásegítő igényvezérelt szivattyúja. Az így összeállított takarékossági csomag elemei együttesen akár hét százalékkal is javították a hosszú távú fuvarozásban dolgozó FH tehergépjárművek üzemanyag-felhasználását. Ráadásul ezt a gyári méréseken alapuló eredményt azóta az európai üzemeltetők saját gyakorlati tapasztalatai is alátámasztották.

Találtak még három százalékpontot

A svéd márka fejlesztői azonban nem üldögéltek a babérjaikon, hanem további vívmányokkal tökéletesítették az I-Save csomagot. Először is a felhasználói adatok elemzése alapján továbbfejlesztették a vezérlőszoftvert, amely így Eco üzemmódban a gázolajfogyasztás és a vezethetőség még kedvezőbb egyensúlyát nyújtja. Ezenkívül az idén tavasszal külső-belső ráncfelvarráson átesett FH tovább csiszolt aerodinamikája is elősegíti az üzemanyag-takarékosabb működést. Szintén újdonság az I-See rendszer pulzáló funkciója, amely sík vagy közel sík útszakaszokon enyhén megnöveli a sebességet a beállított értékhez képest, majd szabadon gurulással engedi kicsit az eredeti tempó alá lassulni a tehergépjárművet, és ezt ismételgeti folyamatosan. Mindezek eredményeként az idén szeptembertől már rendelhető új I-Save csomaggal ellátott Volvo FH gépkocsik tíz százalékkal kevesebb gázolajat égetnek el, mint a kínálatban jelenleg szereplő, ugyancsak Euro VId minősítésű, de I-Save nélküli testvéreik.

Jobban húznak

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az új I-Save nemcsak a gazdaságos üzemelést támogatja igen hatékonyan, hanem a motor optimalizált nyomatékleadási jellegének köszönhetően a vezethetőséget is javítja, illetve nehezebb domborzati viszonyok között nagyobb átlagsebesség elérését teszi lehetővé. Így szó szerint is még versenyképesebbé váltak az I-Save csomaggal felvértezett Volvo FH tehergépjárművek az átfogó továbbfejlesztések eredményeként.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindig lehet még jobb

Időről időre megmutatja a járműipar, hogy a technika fejlődésével és kellő mérnöki kreativitással mindig lehet fokozni a motorok hatékonyságát. Ennek egyik legfrissebb példáját a Volkswagen Haszonjárművek szolgáltatja, ugyanis szakemberei a T6.1 típus kétliteres TDI-motorjának jó…

Megkoronázott megújulás

Hamarosan a magyar piacon is megjelenik az oroszlános márka legújabb csúcsmodellje, a kívül-belül exkluzív megjelenésű és felszereltségű MAN TGX Individual Lion S. A müncheniek új tehergépkocsi-generációjának egyéves születésnapjára megalkotott új zászlóshajót az MAN QuickStop elnevezésű…

Már ősz elején beleülhet!

Tovább növelte vonzerejét a Ford Trucks F-MAX az utóbbi időben. Mégpedig azzal, hogy a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kiemelkedően gyorsan, a megrendeléstől számítva akár három hónapon belül átvehető. Így az ügyfelek akár már szeptemberben munkába…

Mindenből a legjobbat

Közel ezer összkerékhajtású, két-, illetve négytengelyes katonai tehergépjárművet rendelt a belga hadsereg a DAF Trucks vállalattól. A gépkocsik egyik érdekessége, hogy a Tatra Trucks különleges, központi csővázas alvázára épülnek a lehető legjobb terepjáró képesség érdekében,…

Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra