Újra naprakészen

Bizony már öt év eltelt a Ford Transit Custom bemutatása óta, így a motorkínálat tavalyi megújítása után most a külső megjelenését, a felszereltségét és az egyéb műszaki tartalmát is frissítették. Európa egyik legkedveltebb kishaszonjárműve így ismét a korral lépést tartva állja a versenyt.

Közzétéve:

Jól mutatja a Ford Transit Custom sikerét, hogy tavaly már közel 120 ezer példányban talált gazdára. A mostani megújulás természetesen a jármű orrán a legszembetűnőbb, amely így jobban hasonlít a márka időközben megújult formai arculatú személyautóihoz. A keskeny lámpatestek akár LED-es nappali menetvilágítást és xenonfényszórót is magukban foglalhatnak.

A belsőtérben a műszerfalat, illetve a műszerpanelt is áttervezték, amelyek ezáltal szintén közelebb kerültek a kékoválos személyautók stílusához. Persze a praktikusságra sem lehet panasz, hiszen csak a műszerfalon 25 liternyi tárolóhely áll rendelkezésre. További jelentős újdonság a Ford SYNC 3 információs, kommunikációs és szórakoztató rendszer, amelynek a középkonzolra helyezett, „lebegő” kialakítású, nyolccolos érintőképernyője az okostelefonoknál megszokott páros ujjmozdulatokkal, valamint hangvezérléssel is kezelhető. Sőt, már az Apple CarPlay és az Android Auto rendszerekkel is együttműködik. A műszerfalon USB-csatlakozók is találhatók például mobiltelefonok töltéséhez, a valós idejű járműadatokat használó rendszerek még jobb használhatóságát pedig az Upfitter Interface Module segíti.

A Transit Custom sikereiben kétségkívül fontos szerepet játszik a 2016-ban bevezetett vadonatúj EcoBlue motorcsalád, amely átlagosan 13 százalékkal csökkentette az üzemanyag-fogyasztást a korábbi 2,2 literes dízelmotorhoz képest. Ehhez érkezik most a rövid tengelytávú, 105 lóerős, 300-as modellként választható ECOnetic változat, amely további hat százalékkal mérsékli az üzemanyag-fogyasztást az eddigi leggazdaságosabb Transit Custom kivitelhez képest, azaz átlagosan 5,7 liter gázolajjal is megelégszik száz kilométerenként. Ehhez stop-start rendszerrel, kis gördülési ellenállású abroncsokkal, Ford Acceleration Control néven terhelésfüggő gyorsulásszabályzó rendszerrel, valamint a legnagyobb sebességet száz kilométer/órában korlátozó programmal látják el. Mindemellett a megújuló Transit Custom a kategóriájában elsőként kínál intelligens sebességkorlátozót, amely a táblafelismerővel együttműködve automatikusan határolja a jármű legnagyobb sebességét.

Szintén fontos újdonság a hátsó keresztirányú forgalmat figyelő rendszer, amellyel jóval biztonságosabb például szorosan parkoló járművek közül vagy szűk utcákból kitolatni a forgalomba. A biztonság mellett a kényelem is egyre fontosabb szempont a kishaszonjárművek világában. Ezért a SelectShift hatfokozatú automatikus sebességváltó éppúgy elérhető extrafelszerelés, mint a hátsó légrugózás a Kombi M1 modellekhez. A 170 lóerős Sport kivitel pedig a külső csíkozás eltérő árnyalatával, illetve bőrbetétes kárpitozásával is jelzi a megújulását.


Az átfogóan korszerűsített Ford Transit Custom már idén év végétől rendelhető, 2019-ben pedig megjelenik a hálózatról tölthető, hibridhajtású Plug-in Hybrid modell, amelynek mostanában kezdődik meg az üzemeltetői tesztelése Londonban.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindig lehet még jobb

Időről időre megmutatja a járműipar, hogy a technika fejlődésével és kellő mérnöki kreativitással mindig lehet fokozni a motorok hatékonyságát. Ennek egyik legfrissebb példáját a Volkswagen Haszonjárművek szolgáltatja, ugyanis szakemberei a T6.1 típus kétliteres TDI-motorjának jó…

Megkoronázott megújulás

Hamarosan a magyar piacon is megjelenik az oroszlános márka legújabb csúcsmodellje, a kívül-belül exkluzív megjelenésű és felszereltségű MAN TGX Individual Lion S. A müncheniek új tehergépkocsi-generációjának egyéves születésnapjára megalkotott új zászlóshajót az MAN QuickStop elnevezésű…

Már ősz elején beleülhet!

Tovább növelte vonzerejét a Ford Trucks F-MAX az utóbbi időben. Mégpedig azzal, hogy a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kiemelkedően gyorsan, a megrendeléstől számítva akár három hónapon belül átvehető. Így az ügyfelek akár már szeptemberben munkába…

Mindenből a legjobbat

Közel ezer összkerékhajtású, két-, illetve négytengelyes katonai tehergépjárművet rendelt a belga hadsereg a DAF Trucks vállalattól. A gépkocsik egyik érdekessége, hogy a Tatra Trucks különleges, központi csővázas alvázára épülnek a lehető legjobb terepjáró képesség érdekében,…

Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra