Szigetszentmiklósi sofőrváró megújult

A Delta-Truck Kft. számára fontos, hogy ügyfelei minden helyzetben a legmagasabb színvonalú kiszolgálást kapják. Nincs ez másképp a szervizbe érkező gépkocsivezetők esetében sem, az ő kényelmüket szem előtt tartva újította meg a vállalat a szigetszentmiklósi telephely váróhelyiségét.

Közzétéve:

 

A járművek javítása esetenként több órát is igénybe vehet, ezt az időt a tehergépkocsik vezetői rendszerint a telephelyen töltik. Korábban is működött egy sofőrváró a szigetszentmiklósi szerviz területén, amely most teljesen átalakult. Az új környezetben a járművezetők sokkal komfortosabb körülmények között tölthetik el a járművek szervizelése alatt az időt.

 

A nagyjából negyven négyzetméteres, kényelmes ülőgarnitúrával felszerelt, légkondicionált szoba a szerviz felett, az emeleten található. A váróban negyven műholdas csatornával ellátott SmartTV, Wi-Fi hálózat, ételmelegítési lehetőség és mosdó szolgálja a kényelmes időtöltést. A szoba egyik legfontosabb vonása, hogy három nagy ablakon keresztül rálátást biztosít a műhelyre, így a várakozás alatt a gépkocsivezetők figyelemmel kísérhetik a járművek javítási folyamatát.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindig lehet még jobb

Időről időre megmutatja a járműipar, hogy a technika fejlődésével és kellő mérnöki kreativitással mindig lehet fokozni a motorok hatékonyságát. Ennek egyik legfrissebb példáját a Volkswagen Haszonjárművek szolgáltatja, ugyanis szakemberei a T6.1 típus kétliteres TDI-motorjának jó…

Megkoronázott megújulás

Hamarosan a magyar piacon is megjelenik az oroszlános márka legújabb csúcsmodellje, a kívül-belül exkluzív megjelenésű és felszereltségű MAN TGX Individual Lion S. A müncheniek új tehergépkocsi-generációjának egyéves születésnapjára megalkotott új zászlóshajót az MAN QuickStop elnevezésű…

Már ősz elején beleülhet!

Tovább növelte vonzerejét a Ford Trucks F-MAX az utóbbi időben. Mégpedig azzal, hogy a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kiemelkedően gyorsan, a megrendeléstől számítva akár három hónapon belül átvehető. Így az ügyfelek akár már szeptemberben munkába…

Mindenből a legjobbat

Közel ezer összkerékhajtású, két-, illetve négytengelyes katonai tehergépjárművet rendelt a belga hadsereg a DAF Trucks vállalattól. A gépkocsik egyik érdekessége, hogy a Tatra Trucks különleges, központi csővázas alvázára épülnek a lehető legjobb terepjáró képesség érdekében,…

Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra