Keményebb, mégis kényelmesebb

Ötödik évébe lépett a Mitsubishi L200 ötödik generációja, így elérkezett egy átfogó ráncfelvarrás ideje. A világszerte közkedvelt pickup divatosabb megjelenést, strapabíróbb technikát és korszerű biztonsági, illetve kényelmi berendezéseket kapott.

Közzétéve:

Tavaly szeptemberben ünnepelte negyvenedik születésnapját a Mitsubishi egy tonna teherbírású pickupja, amelynek eddigi öt nemzedékéből már több mint 4,7 millió példány talált gazdára a világ 150 országában. Ezek a számok jól mutatják az L200 sikerét, ám ennek megtartásához elengedhetetlen a folyamatos fejlődés. Lássuk hát, mi mindenben újult meg a háromgyémántos márka platós, terepes kishaszonjárműve!

Ami látható és ami nem

Először is a megjelenésében, különösen az orrát illetően, amelyet a Mitsubishi új, dinamikus pajzs (Dynamic Shield) nevű koncepciója szerint terveztek. Ennek megfelelően magasabban húzódik a motortérfedél vonala, az akár LED-es kivitelben is rendelkezésre álló fényszórók mélyebben, védettebben ülnek, valamint több króm csillog a pickup elején. Oldalról és hátulról is frissítették a vonalakat, például szögletesítették a kerek sárvédőíveket, illetve módosították a hátsó lámpákat és a hátsó lökhárítót. A hátsó helyzetjelző fénycsíkjának jellegzetes vonalvezetése messziről felismerhetővé teszi a megújult pickupot. Továbbá négy új árnyalattal bővült a színválaszték. Ám ennél is fontosabb, hogy megerősítették a motortér környékét, az alvázkeretet, a fülkét és a platót, valamint fokozták a fülke és a plató korrózióvédelmét. Ezenkívül további zaj- és rezgéscsillapító anyagokat helyeztek el a kritikus helyeken.

Nagyobb kényelemben

Ám nemcsak ettől érezhetik magukat kényelmesebben az utasok a fülkében. A tetőn kialakított új levegőbefúvók javítják a hátsó tér fűtését, illetve légkondicionálását, a műszerfalon ezüstszínű betétek és puhább tapintású anyagok fokozzák a minőségérzetet, míg az ülések és a középső könyöktámasz fekete kárpitozásán fehér cérna hangsúlyozza a varrást. A középkonzol alján és a hátsó utasok számára a középső könyöktámasz mögött kis tálcákat alakítottak ki okostelefon elhelyezésére, amelyek mellé USB-csatlakozó is került. A műszerpanel központi kijelzője nagyobb felbontású grafikájával, míg a navigációs rendszer kijelzője a térkép optimális léptékezésével segíti a leolvasást.

Korszerűbb gépészet

A vezethetőséget az is javítja, hogy immár jobban láthatók a motortérfedél szélei. A 2,4 literes, turbófeltöltős, változó szelepvezérlésű, 181 lóerős dízelmotor pedig a thai piacra kisebb sűrítési aránnyal, illetve stop-start rendszerrel készül. Egyes piacokon a 2,4 literes benzinmotor is a kínálatban maradt. Az eddigi ötfokozatú automatikus sebességváltó egy új, hatfokozatú egységnek adta át a helyét, amely sportos üzemmódot is kínál. A megújult L200 felszereltségi szinttől függően Super Select 4WD-II vagy Easy Select 4WD összkerékhajtással készül, amelyek mindegyike lehetővé teszi menet közben is az átváltást a hátsó-, illetve az összkerékhajtás között. A hatfokozatú kézi vagy automatikus sebességváltóval szerelt modellek esetében pedig az új Off-Road menetmódválasztó a murvás, havas/sáros, homokos, illetve sziklás terepre való programjaival tovább javítja a pickup terepjáró képességét. Ezek lényege, hogy a motornyomaték, az automatikus sebességváltó és a fékek egyedi szabályzásával a rendszer az adott terepviszonyokhoz optimalizálja a kerekek kipörgésének korlátozását. Szintén újdonság a lejtmenetvezérlő program. Extrafelszerelésként hátsó differenciálzár, illetve részlegesen önzáró differenciálzár is választható. Ezenkívül a hátsó lengéscsillapítókban megnövelték az olaj mennyiségét, amely valamelyest javíthatja a rugózási kényelmet. A 18 colos keréktárcsákkal szerelt kivitelek új, kétdugattyús féknyerget kapnak a nagyobb fékteljesítmény érdekében.

Asszisztensek serege

Emellett az aktív biztonságot fokozó vezetéstámogató rendszerek sora is alaposan bővült a típusfrissítéssel. Újdonság a gyalogosokat is észlelő automatikus vészfékrendszer, az oldalsó holttérfigyelő berendezés, a tolatáskor a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés, a tévedésből a gázpedálra taposásból eredő ütközéseket hangjelzéssel és a motornyomaték csökkentésével megelőző rendszer, a madártávlati képet nyújtó kamerarendszer és a parkolássegítő érzékelők.

Az új Mitsubishi L200 tehát valóban átfogóan megújult, hogy naprakészen, a kor elvárásainak megfelelő színvonallal és felszereltséggel vihesse tovább elődei több mint négy évtizedes sikerét.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindig lehet még jobb

Időről időre megmutatja a járműipar, hogy a technika fejlődésével és kellő mérnöki kreativitással mindig lehet fokozni a motorok hatékonyságát. Ennek egyik legfrissebb példáját a Volkswagen Haszonjárművek szolgáltatja, ugyanis szakemberei a T6.1 típus kétliteres TDI-motorjának jó…

Megkoronázott megújulás

Hamarosan a magyar piacon is megjelenik az oroszlános márka legújabb csúcsmodellje, a kívül-belül exkluzív megjelenésű és felszereltségű MAN TGX Individual Lion S. A müncheniek új tehergépkocsi-generációjának egyéves születésnapjára megalkotott új zászlóshajót az MAN QuickStop elnevezésű…

Már ősz elején beleülhet!

Tovább növelte vonzerejét a Ford Trucks F-MAX az utóbbi időben. Mégpedig azzal, hogy a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kiemelkedően gyorsan, a megrendeléstől számítva akár három hónapon belül átvehető. Így az ügyfelek akár már szeptemberben munkába…

Mindenből a legjobbat

Közel ezer összkerékhajtású, két-, illetve négytengelyes katonai tehergépjárművet rendelt a belga hadsereg a DAF Trucks vállalattól. A gépkocsik egyik érdekessége, hogy a Tatra Trucks különleges, központi csővázas alvázára épülnek a lehető legjobb terepjáró képesség érdekében,…

Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra