Elektromos és ergonomikus tanulmány-tehergépkocsi

Különleges tanulmányjárművet mutatott be az MAN a hannoveri IAA kiállításon. A CitE 15 tonnás áruelosztó tehergépkocsi tisztán elektromos hajtású, ám nemcsak ezzel tűnik ki, hanem rendkívül ergonomikus vezetői munkahelyével is.

Közzétéve:

Alapvetően két jelentős kihívással kell szembenézniük manapság a városi áruelosztás szereplőinek, ezek pedig egyrészt az egyre zsúfoltabb forgalom a növekvő és szennyezett levegőjű városokban, másrészt a gépkocsivezetők hiánya. Ezekre válaszolt az MAN a csupán 18 hónap alatt kifejlesztett CitE tanulmányjárművel.

Elektromos elosztó

A CitE tehergépkocsi központi elhelyezésű villanymotorja az MAN eMobility nevű moduláris elektromos hajtásrendszerének eleme. A jármű alváz alatti lítiumion-akkumulátora legalább száz kilométeres hatótávolságot biztosít, ami jellemzően elegendő ezen az alkalmazási területen. Az alvázat oldalt teljesen leburkolták egyrészt a többi közlekedő biztonsága, másrészt az akkumulátorok ütközésvédelme érdekében. A CitE további műszaki különlegessége, hogy keréktárcsáin a Continental speciális dizájnabroncsai feszülnek. Az e.MotionPro gumik egyedi profilmintázatot kaptak, oldalfalukat és profilárkukat pedig látványos kék csíkozás díszíti. Mindemellett a tanulmány-tehergépkocsi szinte bármilyen felépítményt hordozhat, ám a gyártó elsősorban kisebb üzletek áruellátására szánja ezt a járművet, így hűtés nélküli dobozos felépítményt szerelt rá.

Újragondolt ergonómia

A villanymotor azt is lehetővé tette, hogy a fülke sík padlója a szokásosnál jóval alacsonyabban, a talajtól csupán 35 centiméter magasan húzódjon. Ráadásul a jobb oldalra széles tolóajtót szereltek, így a tehergépkocsi személyzete felmászás helyett könnyedén beléphet a fülkébe, ahol a vezető az automatikusan felhajló kísérőülés előtt kényelmesen megközelítheti ülését. Sőt, a fülkéből közvetlenül is megközelíthető a raktér. Majd menet közben a sofőr teljesen digitális műszerpanelről olvashat le minden szükséges információt, a kezelőelemek pedig jól kézre esnek. Számos különféle rakodóhely áll rendelkezésre, például hűtőrekesz és egy tágas tetőpolc, sőt, csíptetős írólap sem hiányzik. Az ajtózsebekben két darab másfél literes palack is elfér. A műszerfal fontos eleme az univerzális okostelefon-, illetve táblagéptartó, ezek az eszközök pedig jól illeszthetők a vállalati rendszerekhez, például digitális menetlevelek megjelenítésére is használhatók. Igen innovatív a fülke klimatizálása is, ami egy áruelosztó tehergépkocsi esetében nem egyszerű feladat a rendszeres ajtónyitások miatt. Nos, a CitE tanulmányjárműnél a tervezők a belsőtér hűtése és fűtése helyett a vezetőülésre összpontosítottak, amely melegben szellőztethető, télen pedig fűthető. Mindezt kormánykerék-fűtés teszi teljessé.

Kiváló kilátások

Az alacsony üléshelyzet és a mélyre nyúló ablakvonal további előnye, hogy a gépkocsivezető könnyebben szemkontaktust létesíthet a gyalogosokkal és a kerékpárosokkal, ami a városi forgalomban rendkívül fontos közlekedésbiztonsági szempontból. A magas szélvédőnek köszönhetően jól láthatók a jelzőlámpák és a közlekedési táblák is. A jármű környezetét 360 fokos látószögű madártávlati kép mutatja a középkonzol kijelzőjén. Míg a külső visszapillantó tükröket kamerák helyettesítik, amelyek képe sötétben is jó minőségben látható a vezető látóterében elhelyezett képernyőkön.

Innovatív járműtervezés

Amennyire jövőbe mutató maga az MAN CitE tanulmány-tehergépkocsi, annyira újszerű a tervezési folyamat is, amelynek eredményeként megszületett. Egy teljesen új tehergépkocsi kifejlesztése általában öt évet vesz igénybe az első ceruzavonástól a kész termékig. A CitE ezzel szemben csupán másfél év alatt látott napvilágot. Hogyan? Az MAN szakemberei egy teljesen új, interdiszciplináris fejlesztési eljárást dolgoztak ki, amelynek két sarokköve egy fejlett szoftver alkalmazása és a bürokratikus akadályok lebontása. A fejlesztési csapat tagjai összefonódó funkciókkal, rugalmasan és dinamikusan dolgoztak, sűrűn megvitatva egymással a projekt előrehaladását. Amennyiben a gyártó kellő szakmai érdeklődést tapasztal a CitE iránt, akkor további járművek megalkotása is lehetséges a tanulmány alapján. Elnézve az innovatív tehergépkocsi újításait jó eséllyel számíthatunk a folytatásra!





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindig lehet még jobb

Időről időre megmutatja a járműipar, hogy a technika fejlődésével és kellő mérnöki kreativitással mindig lehet fokozni a motorok hatékonyságát. Ennek egyik legfrissebb példáját a Volkswagen Haszonjárművek szolgáltatja, ugyanis szakemberei a T6.1 típus kétliteres TDI-motorjának jó…

Megkoronázott megújulás

Hamarosan a magyar piacon is megjelenik az oroszlános márka legújabb csúcsmodellje, a kívül-belül exkluzív megjelenésű és felszereltségű MAN TGX Individual Lion S. A müncheniek új tehergépkocsi-generációjának egyéves születésnapjára megalkotott új zászlóshajót az MAN QuickStop elnevezésű…

Már ősz elején beleülhet!

Tovább növelte vonzerejét a Ford Trucks F-MAX az utóbbi időben. Mégpedig azzal, hogy a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kiemelkedően gyorsan, a megrendeléstől számítva akár három hónapon belül átvehető. Így az ügyfelek akár már szeptemberben munkába…

Mindenből a legjobbat

Közel ezer összkerékhajtású, két-, illetve négytengelyes katonai tehergépjárművet rendelt a belga hadsereg a DAF Trucks vállalattól. A gépkocsik egyik érdekessége, hogy a Tatra Trucks különleges, központi csővázas alvázára épülnek a lehető legjobb terepjáró képesség érdekében,…

Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra