Családban marad

Nem aprózza el a Renault a piaci jelenlétének még további erősítését a kompakt kishaszonjárművek kategóriájában. Ugyanis a Kangoo vadonatúj, több fontos innovációt is felvonultató generációja mellé még egy típust felvett a palettájára Express néven. Ha valakinek erősen ismerősnek tűnik ez a kompakt furgon, leginkább oldalról és hátulról, az nem a véletlen műve. És persze a név sem új.

Közzétéve:

Egykor az igen sikeres Renault 5 személyautó második generációján alapuló kishaszonjármű viselte az Express nevet, amelyet 1985-től egyes piacokra egészen 2000-ig gyártottak, és hazánk útjain is szép számban futott. Ezt váltotta le 1997-ben a teljesen új elvek mentén már nem személyautóból kialakított, hanem eleve kishaszonjárműnek tervezett Kangoo. A francia kenguru a mai napig kategóriájának egyik éllovasa, ám a gyártó most, a harmadik generáció bevezetésekor úgy döntött, hogy alulról megtámogatja egy olyan típussal, amely jobban megfelel az árérzékenyebb vállalkozások, cégek vagy éppen családok igényeinek. Ehhez pedig a cégcsoporthoz tartozó Dacia márka Európa-szerte rendkívül népszerű, Magyarországon hosszú idők óta stabilan piacvezető Dokker típusát emelte át a kínálatába a saját formai arculatához igazított orral és műszerfallal. Ezzel együtt főnixmadár módjára az Express név is újjászületett.

Kapacitásban nincs hiány

A 4,39 méter hosszú és 2,81 méter tengelytávolságú Express Van a kategória egyik legtágasabb rakterét kínálja. Akár 1,91 méter hosszú rakományokat is elnyel az alaphelyzetben 3,3 köbméteres bendője, amely az utasülés lehajtásával 3,7 köbméteresre is kibővíthető. Az oldalsó tolóajtón keresztül 716 milliméter széles nyílás segíti a rakodást, az áru biztonságos rögzítését pedig a padlón hat, az oldalfalakon négy gyűrű teszi lehetővé. A benzinmotorral hajtott változatok hasznos teherbírása elérheti a 780 kilogrammot, míg a dízelek legfeljebb 650 kilogrammal terhelhetők.

Furgon bérlés

Hajtás szinte minden igényre

Az Express motorpalettája sem szűkös. Európában az 1,3 literes, turbófeltöltős, benzines TCe erőforrás 100 lóerős kivitelével és az 1,5 literes Blue dCi dízelmotor 75 és 95 lóerős teljesítményszintjeivel áll rendelkezésre a típus. Mindegyik motorváltozathoz hatfokozatú, kézi sebességváltó társul. A 75 lóerős dízelmotorral ellátott Ecoleader modell pedig a 100 kilométer/órás sebességkorlátozójával különösen üzemanyag-takarékosnak ígérkezik. Az öreg kontinensen kívül az 1,6 literes, 110 lóerős SCe tölti be a benzinmotor szerepét ötfokozatú, kézi sebességváltóval kiegészítve, míg az 1,5 literes dCi dízelmotor csak 95 lóerősként érhető el. EESZT Egészségügyi adatok és dokumentumok.

A kor szellemében

A Renault persze nemcsak egy kis fazonigazítást végzett a Dokkeren, amikor felvette a palettájára Express néven, hanem több korszerű berendezéssel is gazdagította a kínálatát. Így a nyolccolos érintőképernyőt használó és az okostelefon áttükrözésére is alkalmas Renault Easy Link multimédia-rendszer mellett indukciós, azaz vezeték nélküli telefontöltőt, három USB-csatlakozót és négy 12 voltos csatlakozót is választhatnak az ügyfelek. A biztonságról pedig többek között a jármű hátulján elhelyezett kamerát alkalmazó digitális belső visszapillantó tükör és mindkét oldalon holttérfigyelő rendszer is gondoskodhat. A Renault Express Van kishaszonjármű és persze személyautós változata a tervek szerint már idén tavasszal a magyar piacon is megjelenik.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindig lehet még jobb

Időről időre megmutatja a járműipar, hogy a technika fejlődésével és kellő mérnöki kreativitással mindig lehet fokozni a motorok hatékonyságát. Ennek egyik legfrissebb példáját a Volkswagen Haszonjárművek szolgáltatja, ugyanis szakemberei a T6.1 típus kétliteres TDI-motorjának jó…

Megkoronázott megújulás

Hamarosan a magyar piacon is megjelenik az oroszlános márka legújabb csúcsmodellje, a kívül-belül exkluzív megjelenésű és felszereltségű MAN TGX Individual Lion S. A müncheniek új tehergépkocsi-generációjának egyéves születésnapjára megalkotott új zászlóshajót az MAN QuickStop elnevezésű…

Már ősz elején beleülhet!

Tovább növelte vonzerejét a Ford Trucks F-MAX az utóbbi időben. Mégpedig azzal, hogy a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kiemelkedően gyorsan, a megrendeléstől számítva akár három hónapon belül átvehető. Így az ügyfelek akár már szeptemberben munkába…

Mindenből a legjobbat

Közel ezer összkerékhajtású, két-, illetve négytengelyes katonai tehergépjárművet rendelt a belga hadsereg a DAF Trucks vállalattól. A gépkocsik egyik érdekessége, hogy a Tatra Trucks különleges, központi csővázas alvázára épülnek a lehető legjobb terepjáró képesség érdekében,…

Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra