A fenntartható jövő abroncsai

Több izgalmas kísérleti projektet is elkezdett a Goodyear, amelyek eredményei hozzájárulhatnak a közlekedés fenntarthatóságának megteremtéséhez. Az egyik az önvezető tehergépjárművek gumiabroncsaival, a másik pedig az abroncsgyártásban a kőolaj, mint nyersanyag kiváltásával kapcsolatos.

Közzétéve:

Napjainkban egyre gyakoribb, hogy járműipari óriásvállalatok startupcégekkel közösen folytatnak kísérleti projekteket innovatív műszaki megoldások kifejlesztéséhez. Például a Goodyear nemrég a tehergépkocsik önvezető rendszereivel foglalkozó TuSimple vállalattal lépett stratégiai partnerkapcsolatba. Az együttműködés keretében a Goodyear gumiabroncsokat, illetve abroncsjavítási szolgáltatásokat nyújt majd a TuSimple négyes szintű önvezető teherautóihoz, hogy azok biztonságosabban és gördülékenyebben üzemelhessenek a közúti tesztelésük során. Mindeközben a két vállalat szakemberei az abroncskopás tanulmányozásával igyekeznek majd feltárni, hogy a gumiabroncsokkal kapcsolatosan milyen eltérések mutatkozhatnak az önvezető és az ember által vezetett tehergépkocsik esetében. Ezek az eredmények pedig az önvezetés elterjedésével hozzájárulhatnak majd a kisebb környezeti terhelésű gumiabroncsok kifejlesztéséhez.

Kőolaj helyett szójaolaj

A Goodyear fenntartható jövő iránti elkötelezettségét az a célkitűzés is kiválóan igazolja, amelynek értelmében a vállalat elhatározta, hogy 2040-re teljesen kiváltja a kőolajat, mint nyersanyagot az abroncstermelésében. Ennek megvalósításához a Goodyear egyik új kísérleti projektje alapján megfelelő alternatíva lehet a szójababból kisajtolt olaj. A megoldás további előnye, hogy a szójaolaj könnyebben elegyedik a gumikeverék polimerjeivel, ami mérsékli a gyártás energiaszükségletét és ezáltal az üvegházgázok kibocsátásának mértékét. Mindkét projekt jól mutatja tehát a Goodyear hosszú távú és innovatív szemléletét a fenntartható közlekedés kialakítását illetően.

Furgon bérlés





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindig lehet még jobb

Időről időre megmutatja a járműipar, hogy a technika fejlődésével és kellő mérnöki kreativitással mindig lehet fokozni a motorok hatékonyságát. Ennek egyik legfrissebb példáját a Volkswagen Haszonjárművek szolgáltatja, ugyanis szakemberei a T6.1 típus kétliteres TDI-motorjának jó…

Megkoronázott megújulás

Hamarosan a magyar piacon is megjelenik az oroszlános márka legújabb csúcsmodellje, a kívül-belül exkluzív megjelenésű és felszereltségű MAN TGX Individual Lion S. A müncheniek új tehergépkocsi-generációjának egyéves születésnapjára megalkotott új zászlóshajót az MAN QuickStop elnevezésű…

Már ősz elején beleülhet!

Tovább növelte vonzerejét a Ford Trucks F-MAX az utóbbi időben. Mégpedig azzal, hogy a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kiemelkedően gyorsan, a megrendeléstől számítva akár három hónapon belül átvehető. Így az ügyfelek akár már szeptemberben munkába…

Mindenből a legjobbat

Közel ezer összkerékhajtású, két-, illetve négytengelyes katonai tehergépjárművet rendelt a belga hadsereg a DAF Trucks vállalattól. A gépkocsik egyik érdekessége, hogy a Tatra Trucks különleges, központi csővázas alvázára épülnek a lehető legjobb terepjáró képesség érdekében,…

Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra