25 éves a Volvo FH tehergépkocsi

Idén 25 éves a Volvo FH tehergépkocsi-típus, amely megjelenésekor világszerte nagy hatással volt a fuvarozási ágazatra. Persze azóta is jelentősen meghatározza, illetve formálja a tehergépkocsik világát, hiszen már közel egymillió példány készült belőle öt földrész kilenc országában, és számos innovációt honosított meg az iparágban. Érdemes hát röviden áttekinteni a Volvo FH negyedévszázados múltját.

Közzétéve:

Megjelenése után olyannyira népszerűvé vált a Volvo FH, hogy nemcsak Európát, hanem elődei hírnevére is alapozva az egész világot meghódította. Túlzás nélkül állíthatjuk ezt, hiszen Svédországon kívül Ausztráliában, Belgiumban, Brazíliában, Dél-Afrikában, Egyiptomban, Indiában, Iránban és Oroszországban is gyártják ezt a tehergépkocsi-típust. Sikerét többek között kiemelkedő tartósságának köszönheti, amit jól mutat, hogy az eddig legyártott közel egymillió Volvo FH teherautó több mint fele a mai napig dolgozik a világ útjain. Átlagos életkoruk 12 év, de húszévesnél idősebb FH tehergépkocsikkal is találkozhatunk világszerte a forgalomban. Többségük futásteljesítménye már bőven meghaladta az egymillió kilométert, összesen pedig már megtettek legalább ezer milliárd kilométert, ami körülbelül 16 ezer milliárd tonnakilométert jelent. Ilyen tekintélyes számok fémjelzik tehát a Volvo FH karrierjét.

Szerencsés időzítés a tehergépkocsik piacán

De nemcsak emiatt érdemel tiszteletet a Volvo FH tehergépkocsi-típus. Amikor 1993-ban egy gazdasági recesszió után a legjobb pillanatban piacra dobta a svéd gyártó, akkor a szinte forradalmian új megoldásaival jelentős változást hozott az iparágban. A járművezető köré tervezett, ergonomikus fülke, az élenjáró biztonság, a 12 literes, hatékony dízelmotor, a nagyon erős dekompressziós motorfék, az áramvonalas kialakítás és a számos alkalmazáshoz rugalmasan igazítható alváz a legkorszerűbb tehergépkocsivá tette az FH típust. Azóta pedig folyamatosan fejlesztik, hogy mindig az élvonalban maradjon, 2012-ben a második generáció bemutatásával alapjaiban megújult.

Gépkocsivezetők örömére

A Volvo FH tehergépkocsi a kezdetektől fogva a mai napig a járművezetők egyik kedvence. Már az első generáció tervezésekor 1500 gépkocsivezető igényeit mérték fel a belsőtér kialakításának meghatározásához. A tervezők így olyan fülkét alkottak, amelynek a vezető- és a pihenőtere is megfelelt a legmagasabb szintű elvárásoknak. Az idők során háromszor esett át ráncfelvarráson ez a kabin, majd 2012-ben leváltotta a jóval tágasabb és a jövő követelményeire is felkészített, szerkezetileg is vadonatúj fülke.

Élvonalbeli biztonság

Köztudottan a Volvo márka egyik alapértéke a biztonság. Az FH tehergépkocsi-típus e téren is kimagasló. Például 1995-ben elsőként vezette be a légzsákot a nehéz-tehergépkocsik kategóriájában, majd egy évvel később az elülső aláfutásgátló rendszert. A lehető legszilárdabb acélból készített fülkéjét az iparági előírásoknál is jóval szigorúbb törésteszteknek vetették alá. A márka másik alapértéke a környezetvédelem, ennek jegyében mutatkozott be 2017-ben a gázüzemű Volvo FH LNG.

Váltóinnovációk

Nem utolsósorban a sebességváltók tekintetében is számos úttörő megoldással büszkélkedhet a Volvo FH. A 2001-ben gyártásba került I-Shift automatizált váltó gyorsan etalonná vált az iparágban, az FH második generációjában bevezetett I-Shift Dual Clutch szerkezettel pedig a Volvo a piacon elsőként kínált kettős tengelykapcsolós automatizált váltót nehéz-tehergépkocsiban. Nemrég kúszófokozatokkal egészítették ki az I-Shiftet, amely így akár 325 tonna szerelvényössztömeg esetén is alkalmazható. Mindemellett az elektrohidraulikus kormányrásegítést szintén a második generációs Volvo FH vezette be a piacra, ahogyan sok más újítást is. Nem véletlen, hogy a svéd márka zászlóshajója az elmúlt 25 évben háromszor is elnyerte a megtisztelő Év Tehergépkocsija címet. Az elkövetkező néhány év pedig ennél is izgalmasabbnak ígérkezik Claes Nilsson, a Volvo Trucks elnöke szerint.





Megosztom másokkal

TRUCK NEWS

Mindig lehet még jobb

Időről időre megmutatja a járműipar, hogy a technika fejlődésével és kellő mérnöki kreativitással mindig lehet fokozni a motorok hatékonyságát. Ennek egyik legfrissebb példáját a Volkswagen Haszonjárművek szolgáltatja, ugyanis szakemberei a T6.1 típus kétliteres TDI-motorjának jó…

Megkoronázott megújulás

Hamarosan a magyar piacon is megjelenik az oroszlános márka legújabb csúcsmodellje, a kívül-belül exkluzív megjelenésű és felszereltségű MAN TGX Individual Lion S. A müncheniek új tehergépkocsi-generációjának egyéves születésnapjára megalkotott új zászlóshajót az MAN QuickStop elnevezésű…

Már ősz elején beleülhet!

Tovább növelte vonzerejét a Ford Trucks F-MAX az utóbbi időben. Mégpedig azzal, hogy a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kiemelkedően gyorsan, a megrendeléstől számítva akár három hónapon belül átvehető. Így az ügyfelek akár már szeptemberben munkába…

Mindenből a legjobbat

Közel ezer összkerékhajtású, két-, illetve négytengelyes katonai tehergépjárművet rendelt a belga hadsereg a DAF Trucks vállalattól. A gépkocsik egyik érdekessége, hogy a Tatra Trucks különleges, központi csővázas alvázára épülnek a lehető legjobb terepjáró képesség érdekében,…

Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics…

Ne szalassza el a legjobb ajánlatainkat

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tájékoztatjuk akcióinkról, újdonságainkról.

Tovább a feliratkozásra